2019 március 15. reggel 8.30 nedves aszfalt, 8 °C, 30km/h s nyugati szél, bicós álomidő. Vagyis a bicós ilyenkor fekszik a meleg ágyikóba és álmodik. De elindult a társaság Ácsteszérre (S) Táncsis Mihály szülőfalujába a Forradalom hősének emelt szobor megkoszorúzására.

A szél széles mosolyt fújt az arcokra, dolgozott a váltó és sajnos dolgozni kellett a lábnak is, egy rendes nyílt, széllel szembeni terepen nehéz volt kidolgozni a 10km/h sebességet is. Befutottunk az ünnepségre és megkoszorúztuk a szobrot, majd az ünnepség után közös fénykép az elszánt kerékpárosoknak Táncsis Mihállyal és a közben felbukkanó nappal. Hat fő bicóval és 3 tag nagy elszántsággal, de személygépkocsival érkezett. Az ünnepélyes pillanatok után kis pihenő, a falu vezetése vendégül látott bennünket egy könnyű ebédre, majd harangszóval indulás haza, Komáromba. Hatszor 100km vagyis 600km távolság bejegyezve a hivatalos egyesületi naplóba.